• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 értékelés
Megpróbálom megfogalmazni a kérdésemet.

Előzmények: Vettünk egy lakást, melyet felújítottunk/átalakítottunk. Az átalakítás abból állt, hogy a korábbi fürdőszobát lakószobává, illetve egy korábbi lakószobát pedig fürdőszobává alakítottunk át. Erről az alattunk lakós szomszédot szóban tájékoztattam (a közös képviselőt is), mikor bemutatkoztam Neki, illetve jeleztem, hogy elkezdjük a felújítást, ami zajjal jár. A felújítás során a munkát végzők nyitva hagytak egy vízcsapot, s az elfolyt vízmennyiség eláztatta az alattunk lakó szomszédot. Ennek a kártalanítását a kivitelező magára vállalta, hiszen Ő volt a károkozó. A beköltözést követően előjött egy kivitelezési hiba, aminek folyományaképpen újra eláztattuk az alattunk lakó szomszédot. A hiba feltárása és elhárítása most folyik. A gondot egy rosszul beszerelt WC okozza, miszerint az elfolyó víz vezetékei nem voltak megfelelően illesztve. Ez a mi lakásunkban padlóburkolat- és csempetöréssel jár. A szomszéd lakásában okozott kárt is természetesen a kivitelező állja.

A szomszéd lakásában 50%-ban tulajdonos hölgy (nem lakik a nevezett ingatlanban) ma reggel felhívta a közös képviselőt, hogy szóljon nekünk, nyomatékosan kérjen meg, hogy bontsuk el a kialakított WC tartályt és csészét, arra hivatkozva, hogy hangos, éjszaka zavaró.

Ezt az átalakítást mi természetesen nem szeretnénk elvégeztetni több okból sem. Ennek nagymértékű anyagi vonzata van, 2 kisgyermek mellett nem szeretnénk átalakítási munkálatokat kezdeni, valamint az általunk kitalált lakáselrendezést/funkcionalitást teljesen felborítja.

A kérdésem az, hogy van-e arra jogalapja valakinek, hogy megszüntettessen nálunk, ami tulajdonunkban egy WC tartályt/csészét?

Amennyiben szükséges vállalni tudjuk, hogy ezt a WC-t csak végszükség esetén használjuk, ugyanis még van egy mellékhelyisége a lakásnak. Ez elégséges lenne?

Előre is köszönöm a válaszukat

1 Answer

0 értékelés
Tisztelt Érdeklődő!

A társasáhzakról szóló jogszabály alapján a különtulajdonban végzett átalakítások a tulajdonosra tartoznak, abba beleszólása a szomszédnak nem lehet. A jogszabály csak a bejelntést teszi kötelezővé, amely jelen esetben megtörtént.

Üdvözlettel:

 

a PROKATOR-NET jogi csapata

 

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó nem vállal.
...