• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
Tisztelt Szakértő!

A segítségét, tanácsát szeretném kérni. Az lenne a kérdésem, hogy ha peren kívül nem tudok megegyezni a volt élettársammal akkor ahhoz, hogy bíróságra vigyem az ügyet annak van elévülési ideje? Megpróbálom röviden leírni a "problémámat", ami nem egyszerű: 2008-ban költöztem el az élettársamtól. Kb. 1991 óta ismerjük egymást és 10-11 évet éltünk együtt, de nem voltunk házasok. A szüleimnél éltünk 9 évet, majd a közös lakásban 2 évet. Míg a szüleimnél éltünk a megélhetésre egy adott összeget adtunk minden hónapban az édesanyámnak, a többi kiadást együtt fizettük. A lakás fele-fele arányban volt a nevünkön, a nyaraló az ő nevén. A nyaralót 1999-ben vettük, mely kezdetben egy gazos, üres telek volt, majd rákerült egy faház és 10 év alatt szép lett a krt is. Én mind a lakásban, mind a nyaralóban a házimunkákat végeztem és a nyaralóban a kert szépítgetéséből is kivettem a részem. Én folyamatosan dolgoztam és mindig "rendesen" be voltam jelentve, nem csak minimálbérre. Ő vállalkozóként dolgozott/dolgozik és 2007-ben volt egy munkaügyi pere amit elveszített, így nem akarta, hogy bármiben tulajdonos legyen, így átkerült mindkét ingatlan a húga nevére. Mivel ebben a vállalkozásban (Bt.) én kültag voltam, így jóhiszeműségemre, figyelmetlenségemre adásvétellel az én részem is átkerült a húga nevére, (amiből pénzt nem kaptam) mondván, jobb ha az én nevem se szerepel sehol. Most ott tartunk, hogy ő azt mondja, hogy 70-30%-ban lenne jogos a megosztás. Az övé a nagyobb arány (amit még el is fogadnék) így szerinte nekem 3.000.000 Ft jár. Én peren kívül 4.000.000 Ft-ot fogadnék el, ha a %-os arányt nézzük. Azt nem tagadom, hogy az ő keresete volt több, de nem papíron hanem fekete jövedelemként. 2012. áprilisában kapott egy ügyvédi levelet, ennek hatására próbálunk egyezkedni de elég döcögősen megy. Ezért szeretnék érdeklődni, hogy milyen esélyem lenne egy per megindításában, a bírósági per mennyi idő lehet és mennyi kiadást jelentene illetve mire kötelezheti őt a bíróság? Mert sajnos az anyagi vonzata sem mindegy nekem! Vagy mivel papíron nincs a nevemen a lakás fogadjam el az általa felajánlott összeget?

Válaszát előre is köszönöm!
(120 pont) által a(z) Családjog kategóriában

1 válasz

0 szavazat

Tisztelt Érdeklődő!
 

Az elévülési idő minden vagyonjogi igény esetén azonosan 5 év.
Jelen esetben a bizonyítás eszközök hiányában nehézkes. A bírósági per illetéke a követelés 6%-a, mely növekszik az eljárás költségeivel (pl. ügyvédi munkadíj) is. Javasoljuk a per megindításakor jogi képviselő igénybevételét.
 

Üdvözlettel:

a PROKATOR-NET jogi csapata

 

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó nem vállal.

(11,3e pont) által
...