Üdvözletem!
Társasházunkban felújítás történt. A felújítás részeként, az általános kötelező munkákon kívül voltak olyan tételek, amiket opcionálisan pluszban lehetett megrendelni. A kivitelező cég olyan munkát is elvégzett tévedésből a távollétemben, amit én nem rendeltem meg. A lebonyolító cég, és a közös képviselő viszont a havi közös költség összegébe belevette ezt a meg nem rendelt tételt is. Mivel véleményem szerint teljesen jogtalan a követelésük, így ezért a munkáért fizetni nem szeretnék. Gondolkoztam azon is, hogy a fizetést mindaddig felfüggesztem, amíg ez nem tisztázódik. Igazából örülnék neki, ha ők próbálnák meg jogi útra terelni a követelésüket. Viszont ez a tétel csak egy rész, természetesen benne van a szemétszállításon, takarításon át rengeteg dolog még a közös költségben. A kérdésem igazából az lenne, hogy milyen szervezethez lehet fordulni, egyáltalán milyen irányban érdemes elindulni. Hiszen ez egyfelől társasházi kérdés is. Másfelől egy vállalkozó ezt egy teljesített munkának gondolta, amit mások pedig követelnek rajtam.
Válaszukat előre is köszönöm!