• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
Tisztelt Szakértő!

Nővérem az Egyesült Államokban él, és miután átköltözött egy másik államba, nekem ajándékozta az addig használt, forgalomból kivont rendszámát. Kérdésem ezzel kapcsolatos. Ki lehet-e tenni ezt Magyarországon az autómra? Természetesen nem úgy értem, hogy a magyar rendszám helyett, de nem is úgy, hogy például a hátsó szélvédő mögé. El lehet-e helyezni a karosszérián? A magyar rendszámom a csomagtér ajtaján helyezkedik el hivatalosan, az amerikait pedig felfogatnám díszként mondjuk a lökhárítóra. Nem akarok én senki megtéveszteni szándékosan, csupán afféle rendszámmániás ember vagyok. Tehát ezzel kapcsolatban érdeklődöm. Jómagam nem találtam egyértelmű fogalmazást a jogszabályban, csak azt, hogy idegen rendszámot tilos járműre felszerelni, de ez számomra nagyon tág megfogalmazás, mert ezzel kapcsolatban, amiket olvastam, mind arról szóltak, hogy szándékosan másik rendszámot helyeztek a járműre, tehát egyedi azonósítójelet hamisítottak. Illetve még annyi, ha lehet díszként rendszámot elhelyezni a karosszérián, és megállít a rendőr, akkor mire tudok hivatkozni?

Köszönöm a választ!
(120 pont) által a(z) Hatályos jogszabályok kategóriában

1 válasz

0 szavazat

Kedves Kérdező! 

Autóban megvan, hogy hova szokták kitenni a rendszámot oda nem lehet rá rakni, de ha akarja akkor ki teheti a rendszámot mondjuk ablakba. Nem tiltja semmi, hogy kitegye rendszámot csak ne legyen megtévesztő.

Üdvözlettel:

 

a PROKATOR-NET jogi csapata

 

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó nem vállal.

(50,9e pont) által
...