• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
A volt barátom, aki az én tulajdonomban lévő autónak az üzembentartója volt, megkért hogy vezessek, mert neki nincs jogosítványa. Ekkor véletlenségből balesetet okoztunk, összekoccantunk egy másik autóval. Elismertem, hogy én voltam a hibás, a biztosító megközelítőleg 70 ezer forintos kárt mért fel. Akkor a barátom mondta hogy majd a biztosító úgyis rendezi, max a biztosítási díj fog emelkedni. Közben szakítottam a barátommal ezért átírattuk az ő nevére az autót, tehát ő a tulajdonosa és az üzembentartója is. Ez az eset kb. 1 évvel ezelőtt történt. Most azt követeli, hogy adjak neki 200 ezer forintot, valamint fizessem ki a kötelező felelősség biztosítását, mivel neki emiatt emelkedett az. De nekem ehhez az autóhoz már semmi közöm, és akkor is ő kért meg hogy vezessek. Jogosan követel tőlem ennyi pénzt egy évre visszamenőleg

Válaszukat előre is köszönöm.!
(140 pont) által a(z) Büntetőjog kategóriában

1 válasz

0 szavazat

Kedves Kérdező!

Mivel Önök élettársak voltak abban az időben így a barátjának nincs jogi alapja, hogy pénzt követeljen Öntől. Nincs alapja.

Üdvözlettel:

a PROKATOR-NET jogi csapata

 Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó sem vállal.

(53,6e pont) által
...