• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
Tisztelt Cím!

Édesanyám tavaly októberben halt meg. A hagyatéki tárgyalás 2016. áprilisában volt és ott szembesültem azzal, hogy az édesanyám takarékbetétkönyveiben lévő 12 millió forintot a bátyám nem tüntette fel. Ezzel szemben az egészet átutaltatta a saját bankszámlájára, mert hozzáférési joga volt, és most úgy gondolja, hogy rendelkezhet felette. Szerint az Apué lenne ebből 8 millió, az enyém és az övé kettő-kettő, de valójában az egész az ő számláján van és ő osztja be. Jogos ez?
(140 pont) által a(z) Öröklési jog kategóriában

1 válasz

0 szavazat

Kedves Kérdező!

A póthagyatéki eljárásra akkor kerül sor, ha a hagyatéki eljárás befejezése után kerül elő olyan vagyontárgy, amely a hagyaték részét képezi, de az eredeti hagyatéki eljárás során nem került figyelembe vételezésre. Ebben az esetben a hagyatéki eljárás szabályait kell alkalmazni a póthagyatéki eljárásra vonatkozóan. Ez azt jelenti, hogy az eljárás során az előkerült vagyontárgyakat is leltárba kell venni, és azokat az érintett örökösök között megfelelően szét kell osztani​​​

Üdvözlettel:

a PROKATOR-NET jogi csapata

 Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó sem vállal.

(53,6e pont) által
...