• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
(130 pont) által a(z) Büntetés végrehajtás kategóriában
által szerkesztett

1 válasz

+1 szavazat
Tisztelt Érdeklődő!

A Btk. alapján visszaesőnek számít a szándékos bűncselekmény elkövetője, ha korábban szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, vagy annak végrehajtását részben felfüggesztették, és a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől az újabb bűncselekmény elkövetéséig három év még nem telt el. Tekintettel arra, hogy a barátja nem tudott a másik bűncselekményről, vélhetően a nyomozást függesztették fel a másik esetben, mely alapján tehát abban az ügyben nem születhetett még ítélet. Ennek megfelelően nem fog visszaesőnek számítani, azonban a nagyobb értékre elkövetett lopás esetén három évig terjedő szabadságvesztést ír elő a Btk., így vélhetően - amennyiben enyhítő körülmény nem merül fel - ha nem is annyi időre, de valamennyi börtönbüntetésre számíthat majd. Ugyanakkor felhívjuk rá a figyelmét, hogy az előzetes letartóztatásban töltött idő minden esetben beleszámít a szabadságvesztésbe, továbbá amennyiben később kiderül, hogy mégsem a barátja követte el a bűncselekményt és felmentik, úgy kártalanítást is igényelhet az előzetesben töltött idő után.

Üdvözlettel:

a PROKATOR-NET csapata
(50,9e pont) által
Köszönöm a választ még annyi kérdésem lenne,hogy mivel terhes vagyok és júl26.-án szülök van-e bármi féle esély erre nézve,hogy az előzetes letartóztatását ne hosszabítsák meg plus 3 hónappal júniusban,mert akkor jár le a 60nap?? be lett adva a kiskönyvemről a fénymásolat...időközben kiderűlt,hogy ő volt,beismerő vallomást tett,ha esetleg elítélik akkor lehet kérni halasztást a gyerekre nézve?? Ez enyhitő körülménynek számít úgy tudom meg az is,hogy beismerő vallomást tett.Köszönöm.
...