• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
Egy nagyvárosi iskolában történt, hogy szerettem volna átiratni a gyermekemet egy másikba, ahol speciális osztályt választottunk. Az iskola kiadta a befogadó nyilatkozatot.  A történethez hozzá tartozik, hogy ebbe az osztályba jár egy kislány, akik kedvelik egymást az enyémmel, nem úgy, mint az anyuka engem (minket) ! Ahogy az említett anyuka tudomást szerzett a dologról, ezt követően lezajlott egy telefonbeszélgetés az osztályt tanító egyik pedagógus és az anyuka között, aki nem mellesleg a barátnője. Másnap hívtak az iskolából, hogy történt valami, ami miatt a lányomat még sem tudják fogadni, szülői konfliktusra hivatkozva! Lehetséges-e az ma Magyarországon, hogy egy szülő, csak azért, mert a munkahelye, státusza által megfélemlíti az iskolát, a tanárnőt, -az én gyermekem jövőjét, akár a későbbiekben a karrierjét is kettétörje?!

Kihez tudnék fordulni ez ügyben, ki az illetékes hatóság?

Előre is köszönöm válaszukat!

Tisztelettel: egy csalódott anyuka.
(120 pont) által a(z) Egyéb jogi kérdések kategóriában

1 válasz

0 szavazat
Tisztelt Érdeklődő!

A hatályos jogszabályok kérdésére nem tartalmaznak választ. Ilyen problémák esetén javasolt az intézmény felettes szervéhez fordulni, mely megtalálható az intézmény honlapján.

Üdvözlettel:

 

a PROKATOR-NET jogi csapata

 

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó nem vállal.
(11,3e pont) által
...