• Regisztráció
Jogi kérdések honlapja. Az oldalon joggal kapcsolatos kérdéseket tehetsz fel minden témában.

Ha jogi segítséget kérsz, ne habozz, tedd fel a kérdésed és hamarosan választ kapsz!
0 szavazat
Üdv!

Adott egy élelmiszergyártó cég. Itt gyakorlatilag minden napos dolog, hogy 8 óra helyett 9-10 órát is dolgozniuk kell a munkásoknak. Erről előre nincsenek tájékoztatva soha, főleg, hogy a plusz munkaidő szükségessége abból adódik, hogy túl sok töltelék anyagot hoznak a gyárba és azokat még az nap fel kell használni, így előre "nem tudják" az okosok.

Teljesítmény alapon folyik a bérezés és már pár hete (mióta új főnökük van), ha fenn áll az említett anyagmegmaradásos helyzet azok akik teszem azt legyártottak már 120 terméket, azok 8 órás munkaidő után hazamehetnek, akik pedig kicsit lassaban dolgoznak és csak pl 100-at sikerült még csak legyártaniuk, azoknak kell bent maradni. Szóval mondhajuk, hogy a lassabban dolgozókkal igen csak rosszul bánnak.

Kérdésem az lenne, hogy ez szabályos-e?
(140 pont) által a(z) Munkajog kategóriában
által szerkesztett

1 válasz

0 szavazat

Tisztelt Érdeklődő!

 

A hatályos munkajogi szabályok szerint teljesítménybér alkalmazása esetén a munkáltató teljesítménykövetelményt állapít meg, amelyet olyan előzetes - objektív mérésen és számításon alapuló - eljárás alapján köteles meghatározni, amely kiterjed a követelmény rendes munkaidőben történő száz százalékos teljesíthetőségének vizsgálatára. A teljesítménykövetelmény megállapítása vagy az azonos teljesítménykövetelmény hatálya alá tartozó munkavállalói csoportok meghatározása során tekintettel kell lenni a munkáltató működési körébe tartozó feltételekre, így különösen a munkavégzésre, a munkaszervezésre és a technológiára. A teljesítménykövetelmény megállapításával kapcsolatos vita esetén a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy eljárása nem sértette az előzőekben foglaltakat.

 

Üdvözlettel:

 

a PROKATOR-NET jogi csapata

 

Tájékoztatjuk, hogy a honlapon elérhető tartalmak és információk nem minősülnek sem jogi, sem egyéb tanácsadásnak, sem ajánlattételnek, sem pedig ajánlattételre való felhívásnak. A tájékoztatást a rendelkezésre álló információk alapján adtuk, azért felelősséget sem a szolgáltató, de a partner válaszadó nem vállal.

(11,3e pont) által
...